Erdődi Boldizsár

2012 tavaszán kezdtem gondolkozni az egyetemhez szükséges szakmai gyakorlati helyem keresésén, bár már biztos helyem lett volna itthon valamiért mégsem akartam véglegesíteni a dolgot, valami újra, kicsit többre vágytam. Teljesen véletlenül kerültem az egyetemen tartott del REY International előadásra, azonban ott egyből meggyőztek, egy héten belül adtam le a szükséges papírokat. Mivel nem voltam nagyon válogatós, 3 országba jelentkeztem az összes munkakörre így egy hónapon belül kaptam szerződést. Hihetetlenül boldog voltam, amikor realizálódott bennem, hogy több mint 3 hónapot tölthetek a Kanári-szigeteken, ami valljuk be kicsit jobban hangzott, mint a csoporttársaim által emlegetett „hazai” gyakorlati helyek;-)

A facebook csoportnak hála hamar felvettem a kapcsolatot azokkal a magyarokkal, akikkel nem, hogy csak egy szigeten, hanem egy városban is dolgozhatok. (hogy együtt is laktunk az már csak hab volt a tortán) Sajnos a kiutazás előtt személyes találkozóra nem került sor de minden nap beszéltünk egymással és úgy gondolom már itthon is sikerült barátságot kötnünk. Az első érkezők sokat meséltek a helyről, töltöttek fel képeket így már tudtuk, hogy mire számíthatunk, mikor kiérünk.

Utazás

A repülőjegyeket körülbelül két hónappal az út előtt vettem meg. Odafelé Wizzair – Ryanair kombinációt választottam Madridi átszállással, visszafelé csak Ryanairrel. (Ha a két légitársaság között kell választanotok én mindenképpen a Wizzairt javaslom, sokkal barátságosabb) Mivel a Kanári szigetek nem a szomszédba van, így a legtöbb esetben szükség van átszállásra, a legtöbben Madridban szálltunk át de van aki Barcelonán Brüsszelen keresztül érkezett. Én nagyon „szerencsésnek” érezhettem magam, ugyanis 8 csodálatos órát tölthettem a Madridi reptér padlóján az átszállásra várva. (Hatalmas élmény szerintem mindenképpen próbáljátok ki!:D:D)

Visszafele persze már 32 órát kellett várnom mert aznap nem indult gép Pestre amikor én megérkeztem Madridba, azonban így utólag ezt már abszolút nem is bánom. Úgy gondoltam, hogy ez az idő már elegendő ahhoz, hogy kicsit felfedezzem Madridot. Az interneten nagyon jó áron hipp-hopp találtam szállást, a reptérről pedig metróval nagyon gyorsan a belvárosban lehet lenni. Bár sajnos egyedül voltam, de így is nagyon jól éreztem magam és Madrid egy gyönyörű város. Így most már tudom, ha át kell szállnom valahol akkor, előre tervezek egy városnézést!!;-)

Hosszú várakozás után végre eljött a kiutazás napja, a reptéren sorban állás közben hívtam fel mindenkit egy utolsó búcsúzásra. Összesen hat óra repülés után probléma nélkül kiértem, ügyesen átvészeltem az átszállást is, nem tévedtem el a Madridi reptéren:D, nem veszett el a csomagom szóval tényleg minden rendben ment. A Lanzarotei reptéren kezdődtek a gondok, ugyanis valamiért nem küldtek értem transzfert. Én persze már csak nevettem ezen, meg állapítottam, hogy ez nem is én lennék, de nem estem pánikba. Odasétáltam egy taxishoz megmutattam neki a szerződésemen a címet és ő elvitt a hotelbe. Ez a mulatság bár nem volt annyira olcsó, de a sztori mindennél többet ért!:D:D

A hotelben már minden rendben volt, tudtak, rólam, elintéztük a szükséges papírokat, megkaptam a tuti kis „Boldizsar – Practicas” kitűzőmet, törölközőket, párnát, lepedőt, majd egy „hombre”:D elvitt a szállásomra.

Szállás

Erdődi BoldizsárA szállásunk a hoteltől körülbelül 5 percre volt. A fenti részen kiadó apartmanok voltak mi pedig – az összes gyakornok – lent laktunk 3 ágyas szobákban. Bár 3 ágyasak voltak a szobák azonban általában csak 2 embert tettek egy szobába. Volt külön kis konyhasarok, ebédlőasztal, külön fürdőszoba, gardrób szekrény, egyszóval elég jól felvoltunk szerelve és alapterületre is elég nagy volt a szoba. Mosógép a folyosón volt, amit a recepción megvásárolt 2 eurós érmével tudtunk használni. A lepedőket és a törölközőket azonban a hotelben cserélhettük.

Szobatársakat tekintve, laktam egy cseh sráccal, utána egy magyarral, egyedül,  majd még egy magyarral, és csak az utolsó 4 hétben társult hozzánk egy bolgár srác, aki sajnos semmilyen nyelven nem beszélt, bár végső soron így vele is elboldogultunk, bár nem sok vizet zavart.

Úgy gondolom, hogy szerencsénk volt a szállás tekintetében. Nagyon jó közösség alakult ki, hiszen ott laktunk együtt mindannyian, itt nem kellett a vendégekkel foglalkozni, szórakozhattunk kedvünkre, hiszen tényleg csak gyakornokok és a hotel más dolgozói laktak ott. Ha egy kicsit lentebb sétáltunk, akkor volt medencénk squash és teniszpályánk is ;-)

Az egyetlen hátrány talán annyi volt, hogy picit messze volt a város és a part, de gyakran mentünk le busszal. Az esti buliból pedig kb 4 euróért hozott haza a taxi azt pedig könnyen összedobtuk!;-)

A munka

Hát igen... a munka...:))) Sajnos kapcsolatunk nem indult túl fényesen, bár nagyjából gondolhattam volna, hogy egy all inclusive szállodában a felszolgáló munkakör nem lesz egy gyalog galopp! A feladatunk elsősorban az étterem rendben tartása volt, ételt nem kellett kivinnünk, mert svéd asztal volt. Tisztán tartottuk az asztalokat, cseréltük a terítőket, terítettünk meg ilyesmik. Néha elküldtek a pool bar-ba vagy a lobbyba, hogy helyettesítsünk valakit, vagy vigyünk/hozzunk valamit, takarítsuk le az asztalokat, rakjuk rendbe a székeket ...stb.

Egy műszak 4 órás volt, egy nap kettőt kellett dolgozni.

Ez általában reggeli-vacsora, vagy ebéd-vacsora volt, nagyon ritkán kaptunk reggeli-ebédet, bár én örültem volna neki mert akkor az esténk szabad volt, letudtuk egyben és nem kellett visszamenni. A műszakok közötti szünetet tekintve két óránk volt az ebéd és a vacsora között. Bár ebédnél gyakran elengedtek hamarabb mert ott mindig kevesen voltak. A reggeli és a vacsora között 5 óránk volt szabad, vagy vissza feküdtünk aludni, vagy lementünk a medencéhez, elmentünk bevásárolni, egyszóval eltöltöttük az időt.

Kb másfél hónap után távozott kedves kollégám az office-ból, és engem láttak megfelelőnek a helyére. Az office abból állt, hogy a mosogatógépből kijött poharakat, tányérokat és evőeszközöket kellett kipakolni, tálcára tenni és kivinni. Valamint az evőeszközöket polírozni és szárítani kellett egy csudijó masina segítségével. Ez hatalmas találmány, csak hát persze a mi gépünk nem működött megfelelően ezért én nyúlkáltam bele a kezemmel, hogy kihalásszam az evőeszközöket. Ez egyébként forró volt és úgy rázott mint egy mosógép!:D Az elején nagyon nem örültem, hogy ide tettek de után rájöttem, hogy jó az ott nekem. Itt nem zavarnak és nem idegesítenek a vendégek. Nem ugráltatnak össze vissza, megvan a munkám, csinálom, amíg kész nem vagyok. Örök emlék marad!:))

Étkezés

  • Gyakornokok lévén az étkezéseinket a Hotel biztosította a személyzeti kajáldában ami a szállodában volt az étterem mögött. Reggelihez tettek ki bagetteket felvágottakat és kávét, természetesen csak akkor reggeliztünk ha reggeli műszakunk volt, ez a tartalmas reggeli nem nyújtott akkora „kulináris élményt” hogy felkeljünk és lesétáljunk érte a hotelbe.
  • Ebédre mindig kaptunk főtt kaját a „comedor”-ban amit kifejezetten a személyzetnek készítettek. Nem állítom, hogy néha nem fedeztünk fel benne valamit az előző napi svéd asztalból, de eredetileg frissen nekünk főzték!:) Volt egyébként mindig friss saláta és majonéz és ketchup is... nah meg SÜLTKRUMPLI... 14 héten keresztül mindennap volt sültkrumpli!!:D:D:D Szval aki szereti annak ez egy nagy kánaán lenne. Bár nem volt az ebédek között túl nagy változatosság ezt igyekeztek kompenzálni egy kis fagyival! Mindig volt kint legalább 4 féle fagyi amit igazából bármikor ehettem amikor betévedtem a hotelbe! Így a nehezebb napokon is jól tudtam lakni egy kis kólával és fagyival!:D A kedvencem egyébként az ebéd műszak volt mert akkor mindig szedhettünk még az étteremben a vendégeknek szánt ebédekből. Így 4 órakor másodjára is megebédeltünk. Szükség is volt erre, ugyanis szabadnapokon fél 10kor mehettünk enni.
  • A vacsora után a megmaradt ételeket betolták a konyhára ahol szabadon rabolhattunk ezekből:D A nyár közepén mondjuk amikor kb 15 gyakornok ráugrik egy ilyen kocsira az vicces volt!:D Amikor viszont dolgozunk akkor ugyanígy kiszedhetjük a vacsorát de persze csak fél 11-11 fele ehetjük meg amikor végeztünk a munkával is. Így mindig ettünk otthon valamit mielőtt elindultunk este dolgozni. Igazából ez a kis kaja volt az egyetlen, amire költenünk kellett, minden másunk megvolt! ;-)

Szabadidő és társaság

Egy héten két szabadnapunk volt, amit igyekeztünk együtt tölteni. Mivel mindenki összevissza, másik hotelben, másik munkakörben univerzumban és időzónában dolgozott így sajnos nem tudtunk mindig együtt lenni de néha jól is esett egy kis egyedüllét. Ha közös kirándulást terveztünk akkor előre megbeszéltek alapján kértünk szabadnapot. Kétszer sikerült autót bérelnünk és közösen felfedezni a szigetet. Első ránézésre nagyon nem tetszett, de a kirándulások után és a 3 hónap alatt azért sikerült megszeretnem Lanzarote-t. Nagyon érdekes volt a vulkánok között mászkálni a Timanfaya nemzeti parkban, tevegelni a sivatagban, nézni a szörfösöket a Playa Famaran .

A kirándulós napokon hihetetlen élményekkel gazdagodtam, és talán még soha nem nevettem annyit mint azokon a napokon. Bár kint találkoztunk először mégis úgy viselkedtünk egymással, mintha ezer éve barátok lennénk. Mindenki kapott jól megérdemelt welcome és goodbye party-t is. Többek között én is ott ünnepeltem a születésnapom, amit soha nem fogok elfelejteni!

A magyar csapaton kívül még két másik gyakornok lánnyal ismerkedtem meg, akik a közvetlen munkatársaim voltak. Tsveta Bulgáriából, Ruxy pedig Romániából származott, mind a ketten nagyon jól beszéltek angolul így nem okozott problémát a társalgás, egy hónap után már észre sem vettük, hogy nem az anyanyelvünkön beszélünk és nagyon sokat hülyültünk munka közben. Ők ketten tanítottak be és nagyon sokat segítettek az elején is. A többi munkatársam nem nagyon beszélt angolul de azért nagy nehezen elbeszélgettünk! Bár semennyit nem tudtam spanyolul úgy jöttem haza, hogy pár kifejezést és az étteremben használatos szavakat megtanultam.

Többször is voltunk az étterem vezetőnél BBQ partyn, ahol igazából majdnem mindenki csak spanyolul beszélt, de én nagyon jól éreztem magam, és mindenki nagyon élvezte ezeket a csapatépítőket!

Összefoglaló

Így hazaérkezésemet követően, visszagondolva a kint töltött napokra, azt mondom, hogy nagyon megérte és szívesen visszamennék. Voltak nagyon nehéz napok, néha nem volt kedvünk dolgozni de igazából a szakmai gyakorlat kötelező, ugyanezt a munkát csinálhattam volna itthon is fizetés és Erasmus ösztöndíj nélkül! Nagyon jó élményekkel és rengeteg tapasztalattal jöttem haza, most már tudom, hogy külföldön élni és dolgozni nem „olyan” nagy dolog!!! A diploma után bátran megyek majd ismét külföldre szerencsét próbálni!;-) Megéri belevágni... Én mindenkinek csak ajánlani tudom!

Aj ty by si chcel taký zážitok?

  •  Chcete mať dobrú a platnú stáž v Španielsku?
  •  Chcete získať cenné pracovné skúsenosti a dobré pracovné posudky?
  •  Chcete žiadať o grant na podporu mobility študentov v rámci programu Erasmus?
  •   Vždy Vás lákali Kanárske ostrovy alebo Beleáry- a páči sa Vám, že nemusíte hovoriť po španielsky? 

Ak zaujíma vás platená stáž v Španielsku, tak je tu náš Internship Spain program.  Môžete vyhľadávať medzi rôzne ponuky a to všetko bez toho, aby ste museli  hovoriť po španielsky! Počas celej stáže je zabezpečené ubytovanie a strava zdarma a navyše dostanete minimálne 300 EUR/mesačne. Túto sumu Vám môže zvýšiť Erasmus+ grant.   

Stážové miesta vám garantujeme už mesiace vopred, takže v čase a pohodlne môžete odovzdať všetky potrebné dokumenty v škole. Prihláste sa čím skôr a stážujte na Kanárskych ostrovoch, kde je stále večné leto.

  •  Potrebný počiatočný kapitál:  cca. 500 EUR
  •  Programový poplatok:  250 GBP
  •  Plat:  netto 300-400 EUR/mesačne 
  •  Pozície: čašník/čka, bar tender, chyžná, recepčná, výpomoc v kuchyni, animátor voľného času 
  •  Ubytovanie: zadarmo
  •  Strava: zadarmo 
  •  Požiadavky: anglický alebo španielský jazyk na konverzačnej úrovni  & potvrdenie o návšteve školy
  •  Dĺžka pracovnej zmluvy: na 8-24 mesiacov- fakultatívny
ďalej...

môj príbeh

Egészen 1-ig gyümölcsöket válogattam és gyümölcsös tálakat állítottam össze, ezt is imádtam mivel annyi dinnyét, ananászt és minden mást ehettem amennyit nem szégyelltem. Ďalej...

môj príbeh

Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni. Ďalej...

môj príbeh

Egyáltalán nem bántam meg azt, hogy elmentem erre a gyönyörű szigetre, mivel olyan emberekkel találkoztam, akiket soha nem fogok elfelejteni. Ďalej...

môj príbeh

Szabadnapjaimon sokszor voltam a tengerparton, ami a hotel mellett közvetlenül, fél perces sétára helyezkedett el. Gyönyörű szép látványt nyújtott, a szobánk erkélyéről is... Ďalej...

môj príbeh

Nem csak mi voltunk ott, mint diákok, sok lengyellel dolgoztunk együtt, akikkel nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Segítették a barátságok kialakulását a közös bulik, iszogatások munka után és a közös kirándulások. Ďalej...

môj príbeh

Aki szeret búvárkodni és úszni, annak az Atlanti Óceán maga a paradicsom, ahogy nekem is az volt. Felejthetetlen vizisportok és élmények várják az embereket. Ďalej...

môj príbeh

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Ďalej...

môj príbeh

Mivel svédasztalos az étkezés, igy még az én finnyás, diétás igényeimet is kielégitette a menü, de elárulom sütikből sincs hiány. A reggelinél még azt is megválaszthatod hány perces főtt tojást kivánsz, 6 netán 10 perceset Ďalej...

môj príbeh

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Ďalej...

môj príbeh

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Ďalej...